Először is tisztáznám, mi az az akcentus. Legalábbis abban az értelemben, ahogy az angolszász nyelvterületeken élők használják. Mert bevallom, nekem ez nem teljesen világos (de azért megpróbálom megérteni a saját írásomon keresztül).

Nálunk, Magyarországon egyértelműbb a dolog. Például egy szegedi ember jellegzetes beszédstílusát dialektusnak, tájszólásnak, nyelvjárásnak nevezzük. Az akcentus szót pedig akkor használjuk, ha egy nem magyar anyanyelvű ember magyarul beszél hozzánk. Azt mondjuk rá, akcentusa van. Kivéve persze azokat, akik teljesen el tudják sajátítani a mi beszédünk hangsúlyozását.

Mert az akcentus szó maga, hangsúlyt, a beszéd dallamát jelenti latinul. Vagyis, ha valaki a helyes ragozás és kiejtés mellett még jól is hangsúlyoz, akkor már nincs akcentusa. És ezzel dióhéjban meg is van a magyarban használt akcentus és dialektus fogalmak közötti különbség (vagy hasonlóság?).

Az angol nyelvben azonban nem ilyen egyértelmű mindez. Mivel rengeteg angol anyanyelvű ember él szerte a világban, nem csoda, ha számtalan dialektusa, (tehát a magyar logikát követve mondhatnánk, tájszólási formája) alakult ki az évszázadok során.

Sok külföldi videót nem találtam a témában, de összegezve az azokban hallottakat, arra jutottam, hogy a ‘language’ szó jelöli magát a nyelvet. Dialektus ‘dialect’ (amely egyébként a népcsoportokra, kisebb közösségekre jellemző, egyedi szavakat és nyelvtani eltéréseket is magában foglalja) például a kanadai. És az akcentus ‘accent’ pedig az, ahogy ejtjük az egyes szavakat. Ahogy hangsúlyozunk, és a hangokat megformáljuk.
Vagy amilyen a hanghordozásunk, intonációnk.

Ha az írott forma megegyezik, akkor közös nyelvről beszélünk. Viszont például egy Skóciában élő ember beszédét egy USA államokbeli nem biztos, hogy megérti. Hiába használják írásban ugyanazokat a szavakat, az akcentusuk (és a dialektusuk) teljesen eltér egymástól, ami megakaszthatja a kommunikációt kettőjük között.

Egy biztos. Az általam hallgatott, angol anyanyelvű You Tube-os nyelvtanárok az ‘accent’ szót használják akkor is, ha például kanadai, amerikai, ír, skót, brit vagy épp ausztrál nyelvjárásokról beszélnek. Illetve akkor is, ha mondjuk egy orosz beszél angolul, és megjegyzik, neki orosz akcentusa van. Tehát mindenkinek akcentusa van, aki eltérően beszél ahhoz képest, ahogy ők maguk beszélnek.

Persze ez nem baj, sőt, általában tetszik is az embereknek az, ha valaki kicsit furcsán beszél. Ez külföldön sincs másként, mint nálunk.
A szavak kiejtésénél egyedül azt fontos pontosan megtanulni, hogy hol van a hangsúly, és milyen hosszan vagy röviden kell ejteni egy-egy hangot. Mert ezek az érthetőséget nagyban befolyásolják.

Viszont a tanulás nem is a megfelelő „tevékenység” ennek elsajátításához. Inkább csak hallgassunk sokat bármilyen akcentusú beszédet. A You Tube videók kifogyhatatlan tárházából válogatva. És akkor egyszer csak ráérzünk a megfelelő hangsúlyra. Mint ahogy a saját anyanyelvünk elsajátításánál is történt. Csak figyelni kell, és sokat hallgatni, bármilyen angol akcentust, ami csak kedvünkre való. Vagy ami nem tetszik annyira, azt is. Mindent. Ez a kulcs. Hisz tudjuk, hallgatni arany.

Itt is például mindjárt egy videó, mely a témába vág, és remekül összefoglalja a Nagy-Britanniában használatos, főbb akcentusok fajtáit. Kattintva a címre, külön ablakban megnyitható: Learn British accents and dialects – Cockney, RP, Northern, and more!

Gill, a videós lecke tanárnője, brit származású. Ő például leegyszerűsíti a bejegyzésem elején tárgyalt kérdést. Az akcentus kiejtést, míg a dialektus azoknak a szavaknak az összességét jelöli, melyeket csak egy adott közösség ismer, és használ.

És akkor a főbb akcentusok:

RP – received pronunciation – kapott kiejtés – furcsa fogalom, honnan kapjuk? Talán arra utal, hogy az angol tanárunktól. Hisz szerte a világban a nyelvórákon a tanulók ezt az akcentust „kapják”. (Ezt tanultam én is a 90-es években a gimnáziumban. Habár akkor erről még fogalmam sem volt.)

Ez a beszédstílus hallható jellemzően a BBC (The British Broadcasting Corporation – brit közszolgálati műsorszolgáltató) csatornáin, a TV-ben, és a rádióban. (Habár, manapság már egyre több bemondó tér el ettől.)
Gill 2016-ban készült videója szerint a lakosság mindössze 3%-a beszéli ezt az akcentust. Elsősorban azok az előkelőségek, vagy hatalmi pozícióban lévő emberek, akik magániskolákban, illetve Oxford-ban, Cambridge-ben az egyetemeken tanultak. Jobbára a gazdag elit. (A videóban erről nem esik szó, de őket szokás ‘posh people’-nak is hívni. Illetve az RP akcentust ‘posh accent’-nek. Persze csak a hátuk mögött, és jobbára a velük nem szimpatizáló, középosztálybeli emberek körében.)
Gill, David Cameron-t, az akkori miniszterelnöküket hozza fel példának, aki az egyetemen sajátította el ezt a stílust. Előtte nem RP-vel beszélt. Az egyetemi közeg hatására változott az akcentusa.

Egyébként ha valaki még emlékszik a Spice Girls együttesre, az tudhatja, hogy Victoria Beckham művészneve ‘Posh Spice’ volt, utalva az előkelő származására.

De vissza a videóhoz, és Gillhez. Szerinte az RP egy nagyon tiszta, érthető akcentus. Így ideális az angolt ebben a formában tanulni. Hasonlóan az amerikai vagy kanadai akcentusokhoz, melyek szintén könnyen érthetőek.

Azonban, ha valaki Angliában szeretne érvényesülni, pár hónapot, esetleg éveket eltölteni ott, akkor muszáj a többi akcentussal is megismerkednie, hisz a társadalom 97%-a nem RP-t használ, az elhangzottak szerint. Úgyhogy haladjunk is tovább a videóban.

A következő akcentus a Cockney. Illetve az Estuary. Mindkettő (sőt még az RP is) alapvetően Anglia déli és dél-nyugati részén, valamint Londonban használatos elsősorban. A Cockney London keleti részéből indult el. Az Estuary pedig a Cockney egy újabb változata. És a Temze folyó mentén élők beszélik elsősorban.

A Cockney akcentus jellemzőit Gill nagyon jól bemutatja szóban. (4:51 perctől a videóban.)

Ide tehát csak egy-két, főbb, írásban is értelmezhető vonást jegyzek le.
‘th‘ hang helyett ‘f‘ hang – például: thing helyett fink; three – free
vagy ‘v‘ hang – például: with – wiv
‘t‘ hang nem ejtése néhány esetben – például: computer – comp’uer; matter – ma’er
‘l‘ hang módosulása – például: milk – miuk; mail – meuw; Wales – Wows
‘h‘ hang elhagyása – például: Harry – Erry; have – ev

A következő akcentus Anglia közepéről, a Midlands akcentus. Gill például Kelet-Közép Angliából származik, és onnan költözött Londonba. Hosszú ideje él már a fővárosban, ami az ő akcentusára is befolyással volt. Folyamatosan formálódott, változott. Azonban a mai napig vannak olyan hangok, szavak, melyeket még mindig Midlands akcentussal ejt.
A ‘bath’ és ‘path’ szavakat említi példaként. Ő az RP kiejtéstől eltérően, nem hosszú a-val, hanem inkább e-vel ejti ezeket (mint például a kanadaiak és az amerikaiak is). Pszichésen valahogy furcsa lenne neki az RP ejtési mód, azt mondja.

Viszont például a ‘cup’ szót már úgy ejti, ahogy a londoniak. Tehát á-val a közepén, és nem o-val, ahogy a Midlands akcentus használja.
Ugyanígy a bögre vagy korsó szónál is: a ‘mug’-ot már á-val ejti, a midland-i ó helyett (‘mog’).
Még egy példát említ. Az Anglia közepén élő emberek nagyon barátságosak, és sokszor úgy szólítják akár az idegeneket is, hogy ‘love’ (kedvesem). Ezt a szót is inkább azon a tájon ó-val ejtik az á hang helyett.

A következő a West Country, tehát az ország nyugati részére jellemző akcentus. Ezt Gill nem nagyon tudja imitálni, így helyette egy BBC 4-es rádió csatornán hallható sorozatot ajánl, melyben szerepel egy-két, ezt az stílust használó karakter. (Az ország nyugati területe inkább a mezőgazdasággal foglalkozó része Angliának. ‘rural area’)

És akkor elhagyva Angliát, északon vannak a skótok, nyugatabbra a walesiek, illetve még nyugatabbra az írek, mind egyedi akcentusokkal rendelkező népcsoportok.
Írország nevével kapcsolatban egy megjegyzés Gill-től.
‘Ireland’ ugye az ország neve. Ami kiejtve majdnem úgy hangzik, mint az ‘island’ szó, ami a szigetet jelenti.

A skótokra rátérve, ők például teljesen mást mondanak az ‘I don’t know’ helyett. A videóban muszáj meghallgatni ezt a részt, mert leírni nem lehet. (16:46 percnél)
Vagy a ‘can’t, ‘can not’ helyett használt szavuk is mókás. (17:23 percnél)
A ‘yes’ helyett pedig azt mondják: „áj” mint az egyes szám első személyű névmás: ‘I’
Végül a felkiáltás szóban, Oh!, megnyomják a „h” hangot, amit a normál angol kiejtés teljesen elhagy. A nagyobb tavaikat nem ‘lake’-nek, hanem ‘loch’-nak hívják. (A loch nessi szörny is náluk van csak.) És ezt is erős „h” hanggal ejtik. ‘Oh, I fell in the loch!‘ (Ó, beleestem a tóba!)
A híres, skót származású színészek közül Gill, Sean Connery-t, valamint David Tennant említi. (Utóbbi inkább talán a szigetországban ismertebb. Habár ebben nem vagyok biztos.)

Ezt követően egy kis szünet következik a videóban, amíg a tanárnő letörli a táblát, hogy helyet szabadítson fel a következő csoportnak. Ugyanis van egy-két, nagyobb város Angliában, melyeknek szintén jellegzetes akcentusa van. (Ugyanúgy, mint nálunk Szegednek. Hogy az egyetlen magyar példámnál maradjak.)
Ilyen Liverpool, Birmingham, Newcastle vagy Glasgow.

Talán azért, mert Gill Közép-Angliából származik, csak a birmingham-i akcentusra hoz pár példát ezek közül. Mégpedig a magánhangzók (‘vowel sound’) néhány jellegzetes módosulására.

A videó végéhez érve visszakanyarodunk Londonhoz. Illetve a nagyobb városokhoz, ahol az emberek nagyon sokféle akcentust használnak. Részben a nemzeten belüli, fentebbiekben ismertetett beszédstílusokat. Részben pedig a külföldről betelepült sokféle nemzetiségű városlakótól hallható kiejtést. És ezek mind-mind hatással vannak egymásra.

De a lényeg az, hogy tisztán, ne túl gyorsan és elég hangosan beszéljünk, bármilyen akcentust is mixelünk a beszédünkbe.

Ezeket megfogadva biztosan sikerrel járunk.

clarity * pace * volume